Hamvasztas.hu

Elhunyt John Singleton amerikai filmrendező

2019. április 29. 10:28 - hamvasztas

john-singleton-obit-04.jpg

Elhunyt John Singleton amerikai filmrendező. 1991-ben készült filmjét a Fekete vidéket, Cuba Gooding Jr-al, Ice Cube-al, Laurence Fischburne-el, és Angela Bassettel, két Oscar - díjra jelölték. Köztük,mint  legjobb rendező. Az akkor 24 éves Singleton volt a legfiatalabb, akit valaha ebben a kategóriában jelöltek, és ő volt az első afroamerikai is. Többek között az ő nevéhez fűződik a Halálosabb iramban, a Schaft, a 8 mérföld is. Ő rendezte Michael Jackson Remember Time videoklipjét Eddy Murphyvel, Imannal és Magic Johnsonnal.

Két héttel ezelőtt került kórházba, ahol agyvérzést követően kómába esett. Családja közleményben tudatta, hogy hétfőn lekapcsolják a rendezőt az őt életben tartó gépekről.

Számos híresség búcsúzott tőle a közösségi médiában. Samuel L. Jackson többek között azt írta, Singleton sok fiatal rendezőnek taposta ki az ösvényt, és mindig hűséges maradt ahhoz aki volt, és ahonnan jött. John Carpenter filmrendező tehetséges és kedves emberként emlékezett róla, aki túl fiatalon ment el.

Szólj hozzá!

„Emlékezz a halottakra, harcolj az élőkért!”

2019. április 29. 09:25 - hamvasztas

Ma van a munkahelyi balesetben megsebesültek, maradandó károsodást szenvedettek és elhunytak nemzetközi emléknapja. A megemlékezés Magyarországon 2012 óta létezik. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet becslése alapján 2,34 millióan halnak meg szerte a világon munkahelyi baleset következtében. Kisebb részük baleset miatt, nagyobb hányaduk halála a munkahelyi körülmények okozta egészségkárosodásra vezethető vissza. A megemlékezés célja, hogy felhívja a figyelmet a munkahelyi balesetek megelőzésének fontosságára. A Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (International Trade Union Confederation) ennek kapcsán minden évben április 28-án egy-egy kiemelt munkavédelmi témával foglalkozik. Idén a veszélyes anyagokkal, amelyek kimutathatóan rákos megbetegedéseket okoznak.

hvg.hu:Tudja, milyen emléknap van ma?

Wikipedia: Munkahelyi Balesetben megsérültek és elhunytak emléknapja

International Trade Union Confederation www. ituc-csi.org

Szólj hozzá!

Öko temetkezés

2019. április 29. 09:20 - hamvasztas

biosurn_display_landing.jpeg

Külföldön egyre népszerűbb a környezetbarát temetkezés. Ennek során az elhunyt hamvak is hozzájárulnak egy  fa növekedéséhez, amit ezután a hozzátartozók gondoznak. A Capsula Mudi Anna Citelli és Raol Breztel olasz tervezők munkája, amely során egy tojás alakú biológiailag lebomló kapszulába helyezik el a halott hamvait, erre ültetik rá a facsemetét. A cég filozófiája szerint a fa jelkép is, ami az ég és a föld közötti kapcsolat szimbóluma. A növekvő sírkövek helyett pedig ilyenformán erdők jönnek létre, ahol a hozzátartozók sétálhatnak. Magyarországon is létezik a temetkezésnek ez a formája. A spanyol stúdió terméke a Bios Bio Urna, amely szintén egy lebomló anyagból készült. Alsó tároló rekeszébe kerülnek a hamvak, a felső részébe pedig a fa magvai, amiből 6-8 hét alatt kezd el a fa nőni.

filantropikum.com

capsulamudi.it

urnabios.com

Szólj hozzá!

Posztumusz albumot ad ki Avicii családja

2019. április 21. 10:34 - hamvasztas

avicii.jpg

Tim Berling családja bejelentette, hogy posztumusz albumot adnak ki azokból a számokból amelyeken Avicii a halála előtt dolgozott. Az egy éve áprilisban öngyilkosságot elkövető svéd DJ albuma “Tim” néven jelenik meg júniusban. SOS című dala pedig már elérhető. Az album teljes bevételét a Tim Berling nonprofit alapítvány kapja, amely a mentális betegségekre való figyelemfelhívással foglalkozik. A zenészt szűk körben temették el a stockholmi Skogskyrkogårdenben. Ez az erdei temető az UNESCO egyik világörökségi helyszíne.

Szólj hozzá!

Három éve halt meg Prince

2019. április 21. 10:34 - hamvasztas

prince-flipbook.jpg

2016. április 21-én, 57 éves korában halt meg Prince. Halálát hivatalosan véletlen fentanil-túladagolásban állapították meg. A fentanil egy kábító hatású szintetikus opiod fájdalomcsillapító, ami a heroinnál ötvenszer erősebb. Prince régóta szenvedett fájdalomcsillapító függőségben. A zenészt elhamvasztották, és szűk, családi és baráti körben helyezték végső nyugalomba Minneapolis külső kerületében.

Szólj hozzá!

Rajongók ezrei várták a templomnál a Prodigy frontemberének koporsóját

2019. március 29. 12:27 - hamvasztas

Több ezer rajongó utazott Essexbe, hogy részt vegyen az énekes Keith Flint temetésén. A Prodigy frontembere március elején követett el öngyilkosságot. A temetési szertartás zárt körben, csak a család részvételével zajlott, rengeteg olyan felvétel került fel az internetre, amelyeken látszik, hogy a rajongóknak sikerült eljutniuk a helyszínre.

pro.jpg

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása